Mi, a nyíregyházi Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos tanulói május 13-án reggel indultunk egy 5 napos erdélyi kirándulásra a „Határtalanul” program keretében. A fotózást követően több órás buszozás után az első megállónk a Király-hágó volt, majd a következő helyszínen, Kolozsváron megtekintettük a Bolyai Egyetemet, Hunyadi Mátyás, Romolusz és Rémusz szobrát és Bethlen Gábor fejedelemmé választásának helyszínét. Láttuk Mátyás király és Bocskai István szülőházát is.
Félórás pihenőt tartottunk a Tordai-hasadéknál, ahol egyik osztálytársunk elmondta a hasadék legendáját és gyönyörködtünk a látványban. Délután 6 órakor megérkeztünk a szállásra, elfoglaltuk szobáinkat kényelmesen elhelyezkedtünk és pár perccel később indultunk is vacsorázni. Vacsora után megbeszéltük a következő napot.
Másnap az első program a Vajdahunyad várának megtekintése volt, ahol meghallgattuk a vár és a Hunyadi család történetét. A következő vár Déva vára, ahova felvonóval jutottunk fel. Innen megcsodálhattuk az egész város panorámáját. A nap utolsó helyszíne: Gyulafehérvár, a vár történetének megismerése.
A harmadik nap is várlátogatással kezdődött, a Kelneki várat néztük meg. Utunk a Fogarasi havasok felé vezetett tovább. Végig gyönyörködtünk a tájban, a gyönyörű vízesésnél sok szép képet tudtunk készíteni.
Ezután a következő helyszínen, Nagyszebenben a Főteret néztük meg, majd kaptunk 1,5 órát szabadidős programra.
Délután nagy meglepetésünkre a szálláson találkoztunk a Salgótarjáni testvériskola csapatával, és jókat játszottunk velük.
A negyedik nap reggelén a Bethlen Gábor által alapított iskolába látogattunk. Sor került virágültetésre és egy csokrot helyeztünk el Bethlen szobránál, illetve beszélgethettünk néhány ottani diákkal is. Ezután a Tordai sóbányához mentünk, ahol megcsodálhattuk a gyönyörű sóképződményeket és játszhattunk a barlang belsejében. A szabad program után a szálláson a salgótarjániakkal röpiztünk, kosaraztunk.
Utolsó nap a reggeli vásárlást követően hazafelé vettük az irányt. Marosillye felé tartottunk, ahol megtekintettük Bethlen Gábor szülőházát. Itt megebédeltünk. Következő úticélunk az aradi emlékmű volt, majd következett Arany János múzeuma és szülőháza Nagyszalontán. Ez volt az utolsó megállónk egészen hazáig. Az iskolába negyed kilenc körül érkeztünk, és búcsút vettünk egymástól.
A kirándulás során sok élménnyel gazdagodtunk, sok új ismeretet szereztünk és nem utolsó sorban nagyon jól éreztük magunkat.
7. o. tanulói