Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ebben az évben is lehetőséget ad iskolánk 7. osztályos diákjainak, hogy eljussanak Erdélybe, végigjárva intézményünk névadójának, Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek az életútját, megismerve a meglátogatandó települések magyarságának történetét és jelenét, megtapasztalva a közös nyelv, a közös kultúra és a közös történelem összetartó erejét. A HAT-15-05 pályázati program keretében 25 diák fog részt venni a május 9-13. közötti tanulmányi kiránduláson, mely során 14 helyszínre látogathatnak el tanulóink.
A támogatás összege: 869.000 Ft
Erdélyi kirándulás – Bethlen Gábor nyomában
A nyíregyházi Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos tanulói idén is sok emlékkel tértek haza az 5 napos erdélyi kirándulásról, amit a Határtalanul pályázat keretében teljesíthettek.
Május 9-én indultunk kora hajnalban. Mindenki nagyon izgatott volt és az utazásunk is vidáman telt el. Elsőként a Királyhágónál csodálhattuk meg a sokat mondó óriás hegyeket. A kolozsvári séta mindenkit megérintett, Mátyás király óriási szobra a híres templom előtt emlékezetes élmény, de a nap kedvence a Tordai-hasadék volt. Itt szintén hallhattunk legendákat az előző helyekhez hasonlóan. Magyarigenre érve – ahol megszálltunk –, mindenki ki volt már merülve, de annyira nem, hogy ne kosarazhasson „takarodóig”.
Másnap Vajdahunyad várával kezdtük a napot. Innen mentünk Déva várába, ahol elszavaltuk a Kőmíves Kelemenné című balladát. Következő állomás Gyulafehérvár volt, ahol megtekinttettük a híres csillag alakú, bevehetetlen várat.
Harmadik nap, szerdán hosszú útra vállalkoztunk. A kelneki várral kezdtük és a szászok lakta Nagyszebennel folytattuk, majd a Fogarasi-havasok elképesztő patakjaival, hegycsúcsaival fejeztük be az aznapi programot.
Csütörtökön meglátogattuk a nagyenyedi Bethlen Gábor Iskolát, ahol a lehető legnagyobb szeretettel fogadtak bennünket. Sok érdekességet hallottunk az iskola múltjáról, híres diákjairól. Mindenki jó barátságokat kötött az ottani 7. osztályos tanulókkal. Megkoszorúztuk Bethlen Gábor szobrát és virágot ültettünk mellé. Visszavágyó szívvel mentük el Nagyenyedről. Következő helyszín a tordai sóbánya volt, ahol szintén sok volt a szórakozás, 114 méterrel a föld alatt.
Május 13-án, pénteken indultunk vissza Nyíregyházára. Reggel még egy utolsó pillantás a magyarigeni szállásunkra és indultunk Marosillye felé, ahol Bethlen Gábor született. Tudomást szereztünk a város történetéről és a Bethlen család életéről. Aradnál megemlékeztünk az „Aradi 13”-ról. Utunk innen már csak Nyíregyházáig vezetett.
Ez alatt az öt nap alatt sokat megtudhattunk iskolánk névadójáról, Bethlen Gáborról, az erdélyi fejedelemről. Megismerkedhettünk az erdélyi konyha különleges ízeivel és még sok minden mással.
Kárpáti Dorina
7. osztály